Kádár Balázs

stratégiai vezető

Kádár Balázs több mint 18 éves tapasztalattal rendelkező gazdasági vezető, aki pénzügyi irányítás, kontrolling és szervezeti transzformáció területén dolgozott az állami és a vállalati szektorban egyaránt. Pályáját ipari és gyógyszeripari nagyvállalatok controlleri pozícióiban kezdte, majd tanácsadóként építőipari cégek kontrolling rendszereit építette ki. Ezt követően több mint egy évtizeden át egy 350–450 fős állami tulajdonú társaság kontrolling vezetője, később gazdasági igazgató-helyettese volt, ahol a piaci alapú működés kialakítását, az önköltségszámítás és árképzés bevezetését, valamint a szervezet folyamatorientált átalakítását irányította. Az állami szektorban az elsők között vezetett be Power BI alapú vezetői beszámolórendszert, és felelt egy teljes Microsoft 365 munkakörnyezet kialakításáért. Gazdasági igazgatóként egy 400 fős szervezetnél két hónap alatt hajtott végre teljes ERP-váltást és BI-bevezetést, miközben a nulláról építette fel a kontrolling területet. Szakmai hátterét közgazdász diploma, controlling szakközgazdász végzettség, vezetőképző programok és gazdasági mediátori képesítés adja. Jelenleg stratégiai vezetőként a KKV-szektor számára épít pénzügyi és kontrolling rendszereket – abban a meggyőződésben, hogy a szervezetek gazdasági stabilitása a digitális transzformáció és a jól működő kontrolling együtteséből születik meg.

Elérhetőség

Teljes körű vállalati pénzügyek

Pénzügyi igazgatói, kontrolling, számviteli és adózási szolgáltatások a profit növeléséhez és vállalata gyorsabb fejlődéséhez.

Online könyvelés

Banki lekérdezések, bankszámláit egyszerűen átláthatóvá tesszük, pontosan és naprakészen látja egyenlegeit.

Kontrolling

Operatív pénzügyi irányítás mesterfokon. Részletes és naprakész üzleti adatok, elemzések.

Webshop könyvelés

A webshop könyvelés automatizált megoldásokkal segít egyszerűen és hatékonyan nyomon követni a bevételeket, kiadásokat és pénzügyeket.

Kiszervezett CFO

Teljes értékű pénzügyi igazgatói szolgáltatások új szemlélettel, költséghatékonyan.

Pénzügyi asszisztencia

Adminisztratív feladatok hatékony és professzionális ellátása a pénzügyi folyamatok gördülékeny működése érdekében.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

Szeretné tisztán látni pénzügyeit a gyorsabb növekedés érdekében?